Péntek 22:48
Na még ezt az egyet. Kókuszos
krémmel töltött csokigolyót meg bejegyzést is. Tudom, tudom, túl sűrűn kapdosom
befelé a hízófalatokat, színtisztán tömöm magam, mint a libát. Hát, mit
mondjak, nincsen gégerekedésem. A kókuszgolyós csokiizét még Róberttől kaptam
délután, miután visszatértem… vagy megtértem Óz, a micsodák birodalmából, ahol
Óz maga Veszprémi Varsány volt, a micsoda meg Pedro Aldomóvar… hát micsodája.
De itt még nem tartottam.
Szóval kialakult az állóháború.
Patthelyzet köztem, VV és a melegre tévedt művészeti-tervezési igazgató között.
A fülbehágó csendet végül Pedro, a Füstösképű törte meg, aki Varsányhoz
fordult, és így szólt.
- Akkor felviszem a hölgyet.
- Fel hová? - gyanakodtam. -
Kéglire?
- Nem, télire inkább butykosalsót
veszek - jött a felelet, majd VV bólintása után Aldomóvar karon ragadott, és
kitessékelt a főnöki hodályból.
A szőnyeg szabados rojtjai
szokásszerűen tűsarkaimat nyeldekelték, ahogyan visszafelé tartottunk a liftek
irányába. Pedro jókedvűen füttyögött meg prüttyögött kísértemben, míg én inkább
magam alatt tartottam a szemem. Rutinom aztán kifizetődött, mikor a lábam alól
kifogyott bőnyeg (bőséges szőnyeg) felfedte sikált járólapon nem kezdtem újra
piruettbe.
Még a liftben is tartottam a
számat. Úgy értem, csukva.
Eggyel feljebb mentünk csupán,
ahol a liftajtó tártával azonban egyenes arányban államat is lefelé rántotta a
gravitáció. Meg a döbbenet.
Kilépvén a felvonóból Óz, a
csodák csodája birodalmába jutottam. Megvolt a sárga köves út, a hurrikán a
távolban, amely Dorothy-ék házát tanította repülni, de még a kislány kutyája
Totó is a közelembe szaglászott, hogy megkapja a harisnyámat. Lyukacsosan,
örökbe.
- Ne már úgy, Ottó - legyintett
egyet Pedro, mire a kiskutya sutba dobta magát, és eloldalgott.
- Mielőtt megkérdezné, neki
könnyebb kimondani az Ottót mint a Totót - szólt az Úr hangja. Valahonnan
tényleg látótávolságon kívülről, én legalábbis se nem láttam, se nem komáltam.
Túl karcos volt, túl morcos, és túl direkt. Főleg, amikor folytatta:
- Ráadásul azt a harisnyát már én
is kinéztem magamnak…
- Eh, úgyse körmöljön vele. Majd
elmúlik.
Csak múlna már, aminek múlnia
kell. A Füstösképű újra megindult, a helyes - és sárga - útra terelvén. Az
emelet totálisan egybefüggött. Nem határolták válasz-, de még csak spanyolfalak
sem, egy volt a légtér, egy volt a táj. Mesébe illően berendezett.
- Hol vagyunk? Mi ez? - próbáltam
betájolni magam, ahogyan keresztüllépdeltünk a téren. Akárha filmstúdióba
pottyantam volna.
- Emez vetkőzésre meg mutatóba
való - jött a válasz. Nem volt benne köszönet, de egy kis pöszézés igen.
Mire makacsul megtorpanhattam volna,
hogy innen csak akkor tovább, ha végre magyarul is felvilágosítást kapok, a
madárijesztő leállította lépteit, s vele együtt az enyémeket is.
- Itt hálj, küldöm a tököröt.
Isten véled, drága tyúkocskám - mondta még végül Pedro, és lelépett. Beleveszett
Dorothy házának maradványai közé.
Lehet, hogy le kellene állnom az
evéssel, vagy legalább kevesebb tudatmódosító kávét innom. Mert ez az egész
olyan szürreálisnak hatott, hogy megmaradt harisnyámon a szemek nejlont
könnyeztek kínomban.
- Bújjon már ki belőle, így
nagyon feslettnek tűnik!
Már megint az előbbi Úr hangja.
Csak most közelebbről, a hurrikán által leejtett ház omlatag ajtaja mögül.
Mielőtt elléphettem volna az útból, vagy akár csak tűsarkammal letérhettem
volna a kikövezett sárga csapásról, ki is nyílt a bejárt, és felbukkant benne
egy középmagas pasi. Egyenesen hozzám szökkent.
- Hát itt volnánk - jött az
intelligens bemutatkozás. Nem kaptam tőle túl nagy IQ-frászt.
- Volna a fene - próbáltam útját
állni a lyukacsosodásnak, de hiába simogattam a harisnyámat, hasadt elöl, nyílt
hátul. - Ki maga és mit keresek én itt, akárhol is keresek és akármit? Nekem a
melltartó reklám terveit kellene végre prezentálnom, de egyik futóbolond után a
következő állja az utamat.
- Ahogyan gondolja, kiskegyed -
fonta maga előtt kézbe karjait a csikorgó hang tulajdonosa. - Ha maga stoppos
akar lenni, én leszek útonálló. Bár a harisnyájára inkább ráférne némi
stoppolás…
- Mi baja a harisnyámmal? Én
szeretem az ementáli stílust!
- Nekem speciel a trappista jobban
bejön. Igaz, abban nincs lyuk, de legalább nem műszálas.
- Vicces alak maga, lesből támadó
mikrofonos rém!
Néztem a pasingert, miközben
végleg feladtam alsóruhám kozmetikázását. Néztem a pasingert, és elfogott
valami furcsa érzés. Néztem a pasingert, és… a fene, nem is tudom. Olyan
természetellenes izé ütött ki rajtam. Irultam-pirultam, islogtam-pislogtam, nedves
lett tőle az eszem tokja, hogy leálltam vele cívódni. Persze ő szívózott
tovább.
- Na álljon be szépen Dorothy műemlék
házikójába, és vegy le végre ezt a lyukrafutott ruhadarabot! Ha végzett, jöhet
a melltartó is… úgy értem, a prezentáció.
- Mit képzel maga is… - keltem ki
a tűsarkaimból, és olyan pipa fogott el (az irulás-piruláson túl), hogy nem
vonultam fedezékbe, előtte kaptam le magam a tíz körmömről a harisnyával
együtt.
- Remek, már vetkőzik - érkezett
meg a nudizmusra Veszprémi Varsány is. Hátból támadott, s(p)ortszerűtlenül. -
Gratulálok, Gergő! Neked minden nő seperc megnyílik!
S míg ők ocsmány-taszító férfimódon
élvezkedtek a szituáción, én kezdtem hótkomolyan úgy érezni, hogy nemcsak a
harisnyám, de a vérvonalam sem szakadt túlontúl messze a feslettségtől. Azt a
bárcás bitorlóját!
