Félreértelmezések meleg kínjátéka - IX. Bejegyzés

Péntek 22:21

A folytatás cenzúráért kiált, de én vágok elébe. Meg bele a naplómba. Közben persze lejárt a mosógép meg kihűlt a pizza, úgyhogy visszatelepedtem a gép elé pityereg... illetve pötyögni (Hát Istenem, eszembe jutott Ricsi... meg Karl! Anyúúúú, miért eszik ennyien ilyen forrón a kását?)

Tehát én sikeresen kitúrtam a konkurens próbababát a székből, de mielőtt elkezdhettem volna prezentálni magamat, berobbant a WeaRthUnder vezérigazgatójának irodájába az a félelmetes pasinger, aki felkért engem egy keringőre. Gusztustalan dörzsölős masszírra. Nagyon undi volt! Szerintem az arckifejezésemen is látta, hogy előbb egy orangutánt franciában, mint őt simán, mert gyorsan a szája elé kapta szembetűnően manikűrözött kezeit.

- Dzsókodom, docsánad - torzulta arca elé kapott ujjain át, mire Varsányi Veszprém vagy Veszprémi Varsány (fene se tudta megjegyezni) hangosan ciccegni kezdett. - Mondom, csókolom, bocsánat!

Ezt már szabadult szájjal negédelte felém a füstös képű madárijesztő, majd feszültségoldásként még hozzátette: - Nem úgy értettem!

Csakhogy ezzel nem oldott semmit sem. Sem feszültséget, sem gatyamadzagot. A gyomrom páternoszter felvonóként liftezett fel s alá az oszlani nem képes gusztustalan beszóláson, s mintha még az idefelé jövet, hátam mögött nőcskékről csevegő pasingerek is benne(m) utaztak volna. Hát (ki ne) jöjjön, aminek jönnie kell!

- Akkor hogyan értette?

Gyomromat leültettem, én meg felálltam a székről. Harisnyátlan bátorsággal toltam ki a cicimet. Mind a kettőt, ráadásul egyszerre.

- Tudja kisasszony, csókolom kisasszony… még nehéz rendet tartani a teremben…

- A mit nehéz, a hol?

- Félre ne sértse magát, beképzelt erőszakomba esik, de rettegetett a beszédem.

Azzal mosolygott rám, mint egy tubákot szippantott szelence. Ó, te jó ég, már nekem is félrehord a nyelvem!

Mindeközben a vezérürü… akarom írni vezérigazgató asztala masszív védelmében, karba tett kezekkel figyelte életem legsértőbb jelenetét. Ráadásul nem átallott még sandán mosolyogni is hozzá. Kikérem magamnak a duplikált szexuális zaklatást!

- Akkor én most elmegyek - döntöttem magamra az elhatározást. - Az ügyvédem meg… majd ha lesz valamikor… visszajön. Úgy értem, valamikor visszajön…

Ezt vajon melyik ostoba sorozatból tanulhattam? De ha már igen, legalább miért nem tudom hihetően eljátszani?

Persze, hogy nincs ügyvédem! Meg persze, hogy nem mozdultam egy tapodtat sem! Viszont a légteremben lévő férfiak igen.

VV (a nagyfőnök Varsány) kióvakodott az asztala mögül, a füstös képű erőszaki meg magába roskadt. Fizikailag is, az egyik fotelba, a bugyik-melltartók perverz menedékébe.

Meg kellett szólalnom, hogy lássák, ki van nyeregben.

- Ha babára vágyik, van egy példány a rusnya páfrány mögött. Ő majd bekapja… a masszírt - zúdítottam a fotelben hentergőre. - Virágot a virágnak…

- Teljesen félreérti a helyzetet, Miss SZK&R!

- Mindenesetre nehéz félre nem érteni a „megdörzsölni a micsodámat” kérést - duzzogtam.

A mérgem közben azért szállt el szinte nyom nélkül, mert elnéztem a Füstös Képűt a fotelben, ahogyan lelki agóniáját vívja. Szándékosan nem lehet valaki ilyen barom, a szándéktalanság pedig, ahogyan az apukám tanította, szánni való. Az öntudatomból azonban végre nem engedtem.

- Ja, amúgy van nevem, Mr. WeaRthUnder!

- Oké, oké - billegett egyik lábáról a másikra Varsány. - Bocsásson meg, Emma… ugyebár. Szóval ez az úriember itt - azzal a fotelben fetrengő langalétára mutatott - a WeaRthUnder művészeti-tervezési igazgatója.

Úristen! Hová kerültem? A gazdaságis mufti meg bizonyára egy nyálát csorgató szatír, hogy a bentlakásos pszichopata marketinges főnökről már ne is beszéljünk. Széleskörű a felvétel Addamsék Ruhaboltjába…

- Amúgy portugál. Echte. És úgy beszél magyarul, mint egy random szótárazó számítógépes szoftver. Ismer minden szót, csak éppen a jelentésükkel nincsen tisztában…

Némán szemeztem a Füstös Képű melltartók és bugyik között elmerült alakjával. Szóval ezért barnább az átlagnál. Már éppen jót röhögtem volna a szerencsétlenen, amikor az szólásra nyitotta a száját.

Varsány is tudta, hogy ilyenkor szokott beütni a ménkű, ezért kiráncigálta a ruhák közül a langalétát, és szabályosan elém lökte.

- Hadd mutassam be…

- Pedro Aldomóvar, hisztijére!

- Úgy érti, tiszteletére - tolmácsolta Varsány, és újra sanda mosolygásba kezdett.

Én csak álltam bambán, ráztam a madárijesztő testápoló krémektől és szorítástól mentes puha mancsát, s kezdtem úgy érezni, egy bizarr álomba cseppentem.

- Most csak viccel, ugye? Pedro Almodóvar, mint a filmrendező?

- Dehogy, kisasszony! Én Pedro Aldomóvar lészek. Nem egy meg egy.

- De végülis mindegy - röhögött bele VV a véget nem érőnek tűnő bemutatkozásba. Most már csak kiszabadítottam a kezem az övéből. Mármint a tenyeréből, dehogy nyúlkálok én a gatyája övében…

- Bár ha úgy csesszük - pironkodott a füstös -, én is a hapsikra zavargok…

Jesszus! Nem túl sok itt a melegfront mostanában?