Szatíra a szatírok között - VIII. Bejegyzés

Péntek 21:57

A felettem lakó nénike kiakadt a cigifüsttől. Az, hogy én mit nyelek miatta, sosem érdekes, de ha egyszer (na jó, sokszor) kiállok az erkélyemre szívni a dohányt meg a fogamat, már rögtön világvége van. Nénikénél ég a világ, süti már az Emmus türelemzónáját. Hát sosem hallott még ez a mamó a türelmi rendeletről?

Mindegy, hagyjuk az erkély-jelenetet. A WeaRthUnder-nél tartottam, ideje visszatérni az ottani fellépésemre. Amely nem lett sem parádés, sem csúfos, helyette bizarr, mint az ágyékmasszírozás. Ez most hogy jutott eszembe? Hát pont ez az!

Na szóval, a liftből menekülvén magába süppesztett a hatodik emeleti szőnyeg, tűsarkaimon mintha nádasban jártam volna. Billegtem is, mint a kimozdított kakukkos óra ütemet lóbáló nyelve, csak én nem szabályszerűen. Az viszont már szabályszerűen vérciki volt, amikor a vezérigazgatói iroda ajtaja melletti titkárnőkuckó asztalának estem. Hát nem pont ott fogyott ki a szőnyeg a lábam alól, én meg csúszkálni kezdtem a tükör járólapon. Vagy tükörjáró lapon. Vagy mifenén.

Elég az hozzá, sőt sokkal több az elégnél, hogy asztallapon ragadtam a titkárnőt, aki a mögötte lévő falnak csapódott székestül, dauerostul, bennrekedt sikolyostul.

A körülményekhez képest nem túl körülményesen szedtem össze magamat, tűsarkaimat a hegyükre állítottam, és kínosan mosolyogtam a középmagas árfekvésű kosztümjében letámadott szekreterire.

- Mi a pokol kénköve folyik itt? - nyílt meg szezámszerűen a vezérigazgatói iroda ajtaja, és egy jólszituált fej (értsd: őszes halánték, finoman cserzett arc, dzsordzsklúnis szemek) kukkantott ki ránk. Vagyis inkább a fejhez tartozó arc. És inkább rám, mint ránk.

Egyszóval égtem, mint a belobbantott gázpalack.

- Maga kicsoda, hölgyem?

A hölgy én voltam, a kicsoda viszont nem akart beugrani. Helyette én bújtam vissza hűvösebb bőrömbe, és a kérdezőre rebegtettem pilláim működőképes hányadát.

- Békeffy Emma vagyok az SZK&R-től - csipogtam sután, míg a titkárnő döntő százalékban összeszedte magát, és kiegyenesedett ültében.

- Csak úgy berontott - rondított kéretlenül a bemutatkozásomba a beosztott, mire a főnöki arcfej feléje fordult.

- Hallomásból értesültem róla - tárgyilagoskodott jólesően karcos orgánumával a boss, és tekintetét visszairányozta rám. - Szóval, miügyben, Miss SZK&R?

- A… reklám miatt jöttem - feleltem hiányzó konkrétummal. Egyszerűen nem jött a számra a melltartó szó. Ahol annak valójában lennie kellett, ott is mintha félrecsúszott volna hidegburkolatos kűröm következtében.

- Milyen reklám, SZK&R?

- Hát az… izé… melltartó reklám miatt.

- Jöjjön be, SZK&R! Köszönöm, mánipeni, a hölgy érkezését előre jelezték!

Ez utóbbi a titkárnőnek szólt, aki közben elsimította magán összezilálódott kiskosztümjét, megszólítására azonban ráncba gabalyodott a főnökére irányzott tekintet.

- Nem jövünk ki túl jól, de ez belügy - sandított rám oda nem illő csibészséggel a vezérigazgató (továbbiakban: igazgató), és puhán csukta be mögöttem az ajtót. - Foglaljon helyet, Miss SZK&R!

Foglaltam volna, ha nem lett volna mind foglalt. A középméretű irodában álló diriasztal előtt két fotel és két szék váltotta egymást sormintában, de egyik zsúfoltabb volt, mint a másik. A fotelekben ruhahalmok… khm… alsónemű és hálóruhakupacok gubancolódtak egymásba, míg az egyik széken rám hosszúfrászt hozó meztelen női próbababa csücsült keresztbe rakott lábakkal. A másik szék majdnem üres volt, ha nem számítjuk a vászonbőröndöt, amelyből egy garnitúra műanyag láb és kar lógicált kifelé. A garnitúrán egy bábunyit értek.

Az aberráltnak tűnő Csajfelmetsző Jack iroda gazdája egyáltalán nem pironkodott, amikor fogta a próbababát, és erős kezeivel megragadván a sarokban kókadozó páfrány mögé szuszakolta azt.

- Vigyázz, pihenj - humorkodott az igazgató, és a próbababa fenéklenyomatát őrző székre mutatott. - Foglaljon helyet, Miss SZK&R!

Foglaltam, meg momentán elfoglaltam magam azzal, hogy ne legyek túl zavarban. A túl azt jelenti, hogy a harisnyaszemek totálisan leszemtelenedtek a lábamról. Majdhogynem puszta combbal-vádlival ültem a negédesen mosolygó igazgató előtt.

- Veszprémi Varsány vagyok - mutatkozott be a diri, majd lélegzetvétel nélkül folytatta. - Igen, tudom, de még véletlenül sem Veszprémvarsányban születtem. Hagyjuk félre a vicceket!

- Ö… természetesen - hebegtem-bazsalyogtam, mert egyszerűen nem tudtam, hogyan jövök majd elő a farbával. Illetve a mellekkel.

Varsány leült, de nem dőlt hátra, hanem kinyomta a mellkasát. Tán csak nem rá kéne adnom egy próbadarabot? Egy melltartót?

- Boldizsár Róbert felhívott, hogy kezében van a vezérfonal… mármint a magácska kezében, természetesen. No, hadd halljam, Miss SZK&R!

Már igazán kezdtem volna felállni meg kétségbeesni, amikor berobbant az iroda ajtaja, és egy füstös képű, elegáns madárijesztő száguldott be rajta. Közvetlenül közém és Varsány közé.

- Nem megyek többé ágyékmasszírozásra, Varsi! - visította az érkező, majd, miután ráébredt, hogy nincsenek egyedül, hátralesett rám a válla felett. - Csókolom, kisasszony! Nem dörzsölné meg a micsodámat?